Mózes 2. könyve (Exodus)

BIBLIAI SZABADEGYETEM

MÓZES MÁSODIK KÖNYVE (EXODUS) - Dr. Szilvási András

Mózes második könyve nem csak a mai Bibliánknak, hanem a héber kánonnak is a második könyve. A héber kánon három fő részből áll: 1. törvény – TÓRA, 2. próféták – NEBIIM, 3. írások – KETUBIM. A Tóra, vagy Pentateuchos, az általunk Mózes öt könyvének nevezett írásokat tartalmazza (Genezis, Exodus, Leviticus, Numeri, Deuteronomium).

Az Exodus jelentősége, időkerete
A Genezis arról szól, hogy Isten teremtett egy világot, míg az Exodus szerint, Isten teremtett egy népet. Az Exodus kivonulást jelent, mivel a könyv fő témája az izraeliták Egyiptomból való kivonulása. A Pentateuchos kulcsfontosságú a keresztények számára is. Jézus követőinek első generációja nem rendelkezett az Újtestamentummal, csupán a héber Szentírás állt a rendelkezésükre, aminek a Pentateuchos volt a központi része. Az Exodust használva prédikálták az evangéliumot.
A muzulmánok úgy hiszik, hogy Isten, különböző szent könyveket küldött számtalan prófétán keresztül, mielőtt kinyilatkoztatta volna a Koránt Mohamed prófétának. Az első ezek között a törvény könyve, amit Mózesen keresztül adott. A Korán mintegy 196 alkalommal említi Mózest, és úgy írja le, mint az egyetlen prófétát, akivel Isten szemtől szemben találkozott.

A könyv jelenőségéről az is beszél, hogy hány alkalommal idézik a későbbi bibliai könyvek. Az Exodus szinte páratlan ebben a vonatkozásban is. Az ótestamentumi próféták rendszeresen visszautalnak az egyiptomi szabadításra. Az Újtestamentumban, pedig legalább 149 idézet és hivatkozás van az Exodusból. A Zsoltárok könyve és az Ézsaiás könyve még több hivatkozást tartalmaz. Az Újtestamentum nem csak idézi az Exodust, hanem a szókincsét is széles körben használja.
Az Exodus, de az egész Pentateuchos névtelen, vagyis nem nevez meg szerzőt. Egy régi tradíció viszont ezt a könyvet Mózes nevéhez köti. Az Újtestamentum is Mózes könyvének feltételezi.
Az Exodus kétféle írást tartalmaz: elbeszélést és jogi írásokat. Alapvető szerkezetét az elbeszélés adja meg, de ezek tele vannak tűzdelve különböző jogi szövegekkel és törvényekkel. A törvények nem érthetők meg az elbeszélések nélkül. Nem csak azért, mert a történelmi és kulturális hátteret biztosítják a különböző törvényekhez és rendeletekhez, hanem mivel a törvények csak az izraeliek Istennel szerzett tapasztalatának az összefüggésében érthetők meg. Komoly félreértések származnak, ha a törvényeket az isteni szabadítás történetéből kiragadva próbáljuk értelmezni.

Nincs könnyű dolgunk, amikor az Exodus eseményeinek az időkeretét akarjuk meghatározni. Az 1Kir 6,1-ben található adatokból kiindulva az Exodus idejét a 15. század közepére tehetjük. Ez a tradicionálisan elfogadott, korai kivonulási dátum. Eszerint a hébereket sanyargató fáraó I. Tutmózisz volt, és Mózes II. Amenhotep fáraó előtt jelent meg a követeléseivel. (18. dinasztia)
A történet-kritikai bibliamagyarázat képviselői egy másik dátumot képviselnek. 2Móz 1,11-ben említett Ramszesz építéséből kiindulva, arra gondolnak, hogy ez az új főváros építéséről szól. Ebben az esetben az elnyomó fáraó I. Széthi volt és fia II. Ramszesz lenne, aki szembesült a csapásokkal. Ebben az esetben a kivonulás 1290-ben lehetett (19. dinasztia). Ez utóbbi nézetet terjesztette el a népszerű kultúra a filmeken keresztül. A bibliai szövegek a korábbi kivonulást támasztják alá.

Az Exodus főtémái
Ígéret és beteljesedés – Isten ígéretei az egész Tóra egyik fő témája. Az Ábrahámnak adott ígérettel kezdődik a Genezisben, és újra és újra ismétlődik. A szabadítás alapjául Isten múltban adott ígérete szolgál. Minden ígéret az alábbi szekvenciát követi: Isten ígéretet ad, vagy megismétli a korábbit, de különböző akadályok lépnek fel, amelyek hátráltatják a megvalósulást. Isten azonban nem adja fel, hanem kitart, és a hűségét valamint a hatalmát gyakorolva beteljesíti a fogadását. Isten győzedelmeskedik mind az Ábrahám családjában belülről tapasztalható oppozíció, mind a külső ellenség akadályozása ellenére.

A szövetség – Az ígéret és beteljesedés témájához szorosan kapcsolódik a szövetség gondolata. Maga a szó egy formális megállapodást jelent két fél között. A megegyezés időnként nagyon részletesen kidolgozott kötelezettségeket és kiváltságokat tartalmaz a két fél részéről. A megtört szövetséget gyakran megújítják, mint pl. Exodus 34-ben az aranyborjú imádása után.
A Tízparancsolat - A szövetség kapcsán külön kell beszélnünk a Tízparancsolatról is. A Sínai hegyen kötött szövetség tartalma nem volt új az emberiség számára. A korábbi szövetség megújítása volt ez egy speciális népcsoport felé, így rendelkezései korábban is érvényben voltak. A Sínait követő szövetség-megújításokban sem újabb feltételeket látunk, hanem az eredeti megerősítését és kiteljesítését. Maga Jézus mondta: „Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat” (Mt 5,17).

Jahwe hatalma – Az Exodus nagyszerűen mutatja be Izrael Istenének hatalmát. A legfőbb bizonyítéka ennek maga a szabadítás, de sok kevésbé hatalmas tetten keresztül is megnyilvánult. Megáldotta a bábákat, akik nem ölték meg a fiúgyermekeket, csodákat mutathatott be Mózes, az Egyiptomot sújtó tíz csapás, és a pogány népek kiűzése Kánaánból. Miközben a nyugati gondolkodásunknak komoly kérdései vannak Isten igazságosságával kapcsolatosan, a gyenge és kiszolgáltatott Izrael számára különösen fontos volt Isten hatalmának ilyen megnyilatkozása. Tapasztalniuk kellett, hogy valóban képes megmenteni őket.

Jahwe jelenléte – Izrael Istene nem egy távoli, érdektelen lény. Nagyon közel jön a népéhez. Ez a közelség az alapja a szerető és hatalmas cselekedeteinek. Ott van a bábák mellett (1,20-21), látja Izrael elnyomatását (2,24-25), megjelenik Mózesnek Midiánban (3,1-), találkozik népével a Sínai mellett, és válaszol Mózesnek a mennydörgésben (19,17-20). A csúcspont a 40. fejezetben jön el, különösen a 34-38. versekben. A szent sátor építése befejeződik, és a felhő betakarja azt, miközben Isten dicsősége betölti a hajlékot. Isten láthatóan is eljött, hogy népe között lakjon. Amikor a felhőoszlop elindul, a nép követi azt. Az Isten népének megteremtése itt éri el a csúcspontját, amikor megalapozza az állandó jelenlétét. Ez történt meg az Újtestamentumban Krisztus Szentlélek általi jelenlétében az egyházban, és ez valósul meg a második advent után is, amikor „az Isten sátora az emberekkel lesz” (Jel 21,2).
Izrael törékeny válasza – Az Exodus folyamatosan emlékeztet az Isten hűséges tettei és népének hűtlen válasza közötti feszültségre. Isten táplálja a népet – ők elégedetlenkednek. Isten hatalmasan megjelenik a Sínain – a nép fél újra személyesen látni. Isten minden szükségletüket kielégíti, de mihelyt Mózes elhagyja őket, azonnal bálványt építenek. Bármennyire gyengék, zúgolódnak, elbuknak, Isten mégis hűséges marad, és próbálja megértetni velük a kegyelmét.

Összefoglalva, az Exodus nem csak a múlt csodálatos története, amely évezredeken át, éltetett egy népet, hanem Isten cselekvésének a története. Mi több, Isten cselekvésének mintája, Isten szabadító tettének állandó forgatókönyve, s mint ilyen érdemes arra, hogy alaposan ismerjük és a megfelelő szerepet vállaljuk Isten megmentő drámájában.